Kárász

A Komlóról Szászvárra vezető út mellett fekvő, vasúti megállóhellyel is rendelkező kistelepülésnek valamivel több, mint háromszáz lakosa van. A főutca házai az itt derékszögben délre kanyarodó Völgységi-patak mellé épültek.

Oklevél először 1325-ben említi, de temploma valószínűleg már az Árpád-korban állt. A török hódoltság idején a Völgységben gyakran megforduló hadseregek dúlásának áldozata lett, lakói többször elhagyták. A nagy népmozgások ellenére a patakvölgyben fekvő település nem néptelenedett el tartósan. A biztosabb helyre húzódó magyarok helyét főleg pásztorkodó szerbek vették át. A török kiűzése után egy ádáz birtokper eredményeképpen Tolna megyéből Baranyába került át a falu, birtokosa pedig a pécsi püspökség lett. A Rákóczi szabadságharc újabb dúlásokat és ezúttal a szerbek menekülését hozta. Az egyházi birtokban maradt Kárász magyar és német telepeseknek köszönhetően népesült be újra.

A falunak kevés szántója volt, ezért a szőlő- és gyümölcstermesztés dominált. 1845-ben Jankó János plébános a megyében elsőként alapította meg a Gyümölcstenyésztési Egyesületet.

A XX. század elején a Herman Ottóval jó barátságban lévő Kühnel Márton Kárászon alapította meg az Első Magyar Fészekodúgyárat. A hazai természetvédelem korai úttörőjeként, néhány munkással dolgozó kis üzeme az egész országot ellátta madárodúkkal. Részt vett a barcelonai és a milánói világkiállításokon, aranyéremmel térve haza mindkettőről.

Kárászi malommúzeum