Valpovo

A város története

Valpovo a Dráva alsó folyásának jobb partjához közeli síkságon helyezkedik el. Bár igen régi település, először csak a 14. század első éveiben tesznek róla említést. Nevét a nagyjából uradalmi intézőt jelentő ónémet Walpoto után kapta. Ugyanezen szó képzett alakja a valput és a valpotija, amelyekben nem csak a valputuva (uradalmi) szolgálat, hanem egy olyan adófajta jelentése is rejlik, amelyet az intéző vet ki a földesúr nevében. Ugyanez az elnevezés a Dráva jobb és bal partjának hatalmas területeit elfoglaló Walpo földbirtokának egészére is használatos volt. A birtok tulajdonosának, a törvényes örökössel nem rendelkező Sandin Solyagnak halála után 1327. február 23-án Valpovót és a baranyai Nádasdot Zsigmond király Ivan Morovićnak, a török elleni harcok akkorra már ünnepelt vitézének és a leendő mačvai bánnak ajándékozta. Ez időtől kezdve Ivan Morović egyre feljebb került a társadalmi ranglétrán – mint hadvezér és diplomata egészen a legmagasabb állami tisztségekig – ; Zsigmond király deklarálta, hogy a bánt egyedül ő felügyeli, azaz kívül áll minden más egyházi vagy világi törvénykezés hatáskörén.

Számtalan birtoka közül valószínűleg 1405-ben kezdte meg Ivan Morović bán Valpovóban a társadalmi és anyagi helyzetéhez illően hatalmas, erőd-kastély építését. Első lépésben a nagy védőbástyák épültek meg, majd folyamatos munkálatok következtek mindaddig, amíg 1415-ben a bán török fogságba nem esett; ekkor az építkezést természetesen leállították.

A negyvenezer arany váltságdíj megfizetésével 1420-ban szabadult a török fogságból, s mihelyt az éhezéstől és nélkülözéstől elgyengült bán felépült, visszatért a társadalmi és politikai életbe. Új birtokok szerzésével, vagyonának gyarapításával haláláig ( 1431) a mačvai bán teljesítette kötelességét; szinte teljesen felépítette a valpovói erőd-kastélyt. Ami mégsem készült el, azt fia, Ladislav fejezte be, aki még egy Szt. László királynak szentelt – s egyben családi temetkezési helyül is szolgáló – kápolnát is építettetett a kastélyhoz. A hivatalosan Zelenovacnak nevezett valpovói előváros és piactér – ami között és maga Valpovo települése között nyugodtan tehetünk egyenlőségjelet – különböző kiváltságokat kapott, Albert király pedig heti és éves vásárok tartásának jogával ruházta fel a területet.

Mátyás mačvai bán halálával 1476-ban kihalt a Morovič-dinasztia, s Hunyadi Mátyás a megerősített valpovói kastélyt és a hatalmas földbirtokot a vingarti Geréb Mátyás és Péter földesuraknak adományozta. Mátyás és Péter – mivel anyjuk és a király édesanyja testvérek voltak – közeli rokonságban álltak Mátyás királlyal.

Szulejmán török nagyvezér Nagyharsánynál elszenvedett veresége után 1687. szeptember 30-án Valpovo a török uralom alól. Ugyanezen év végéig Valpovo és a hozzá tartozó hatalmas földterület a bécsi udvari kamara irányítása alá került, amelynek helyi hivatalait Morović báró egykori kastélyában helyezték el. Száz Gulden adóssága ellenértékeként VI. Károly 1721. december 31-én Valpovo birtokát Prandau Péternek adományozta. Az ő nevében a birtok gondját elsősorban osztrák tartományokból származó felügyelők és intézők viselték. A bevételek kisebb részét az elhanyagolt kastély rendbehozatalára és a kastély kápolnájának felújítására fordították, valamint plébániatemplomot és gazdasági épületeket építettek. Valpovo és környéke lakosainak általános helyzete – mivel eddig még soha nem volt földesuruk – egyre rosszabb lett.

Prandau Péter báró utóda 1767-től fia, Joseph Ignaz lett. Mivel a birtokot haszonbérletbe adták, s a fiatal báró nem tudott hozzájutni az örökségéhez, továbbra is Bécsben maradt és pazarló életmódot folytatott. Amikor az uradalom tartozása 1789-ben majdnem elérte a hétszázezer Forintot, Bécset elhagyva Valpovóban telepedett le, és személyesen vette át a birtok irányítását. Megérkezése után nem sokkal, 1791-ben házasságra lépett Peječević Marija grófkisasszonnyal. Két fiúk született: Karl és Gustav.

Nyitott természetéből adódóan Joseph báró szinte az első pillanattól kezdve élvezte az új szerepet, és tehetségesnek mutatkozott a birtok irányításában. Hogy továbbra is tartós kapcsolatban maradjon Béccsel, saját képviselőt tartott Bécsben, aki 1792-től 1816-ig, a báró életének végéig rendszeres beszámolókat írt a császári udvar életéről és a Bécsben történtekről, sőt egészen 1816-ig, haláláig folytatta a feljegyzések készítését.

A kastélyban 1801 végén és a következő év első napján tűzvész pusztított. Ez arra késztette Joseph bárót, hogy az épületet rendbe hozassa; barokk stílusban átépítette, valamint kibővítette. Ezen kívül – szintén barokk stílusban – a legnagyobb horvátországi díszkertet és parkerdőt telepítette a kastély elé. Emellett barokk stílusban rendezte be a kastélyt; művészi festményekkel, dísztárgyakkal, hangszerekkel, könyvtárral, s összegyűjtötte a birtokkal kapcsolatos és személyes levelezéseit.

Ugyanakkor Joseph von Prandau – hogy elképzeléseit valóra váltsa – a szolgálatában álló embereivel és intézőivel több mint tíz éven keresztül – egészen a kizsigerelés tűréshatáráig – ingyenmunkára kényszerítette az uralma alatt álló valpovói lakosokat.

A 18. század első éveiben megalapított Valpovo község az udvari kamara helyett 1722-től saját földesurának fennhatósága alá tartozott. Az 1809-es vásártartási joggal rendelkező várossá deklarálásával valpovo helyzete mit sem változott.
A birtok 1831-es megosztásával Karl von Prandau tulajdonába a nyugati rész került Donji Miholjac-i központtal, míg Gustav, a fiatalabb testvér a Valpovo székhelyű keleti területet kapta a kastéllyal. Minthogy Karl életét a zenének szentelte, saját részét eladta testvérének, Gustávnak, aki ezt a részt nem csatolta a saját birtokához; a terület megszűnt egy egység lenni.

A hűbér-rendszer 1848-as megszűnésével óriási társadalmi változások kezdődtek meg. A birtok megművelésre alkalmas földterületeit szinte teljes egészében elvesztette. A nagy területi veszteség ellenére még mindig rendkívül nagy birtok maradt; legnagyobb értékét a gazdag erdők jelentették. Ez biztosította a birtok fennmaradását egy teljes évtizedig a feudalizmus megszűnése után.

Gustav Prandau – mint volt tulajdonos – 1860-ban családi temetkezési hellyé építi át a Szt. Rókus kápolnát, s a plébániatemplomból ide hozatja édesapja, Joseph Ignaz koporsóját. Ezzel egyértelműen kifejezésre juttatta, hogy családjával és közeli hozzátartozóival örökre Valpovóban kíván maradni, s osztozni fog a terület történelmi sorsában. Ennek a szemléletnek a jegyében állított 1873-ban Matija Petar Katančićnak, a kor vezető tudósának és költőjének emlékművet. Falusias jellegét megőrizte, de lélekszámának gyarapodásával, postahivatalának megnyitásával, jobb közúti összeköttetéseivel és kulturális társaságának megalapításával Valpovo fokozatosan városias külsőt kapott.

A Valpovo környéki erdők néhány tízezer tölgyfájának – a nagykanizsai gyártulajdonos 1884-ben egy nagy területet elfoglaló, de csak néhány házat számláló fűrésztelepet építettek fel a Valpovóhoz közeli Belićén. A fűrésztelep mellett szinte azonnal egész kis település fejlődött ki, ahová sok valpovói is átköltözött.

Gustav von Prandau báró utóda 1885-ben lánya, Heinrich Constantin Normann-Ehrenfels gróf özvegye, Marijana lett. A gróffal való házasságából két fiú és egy leánygyermekük született: Rudolf, Gustav és Anna. A birtokot Marijana halála után, 1892-ben három részre osztották, majd Anna testvérük tulajdonrészét készpénzzel kiváltották : a birtok kétharmad része felett Rudolf gróf rendelkezett. Gustav gróf tulajdonrészének központja Bizovac volt, ahol a két fiútestvér nőtt fel.

Tölgyfák eladásából 1894-ben Rudolf Normann palotát emelt Eszéken, testvére, Gustav pedig nagyjából hatvan helyiségből álló vadászkastélyt építtetett a Dráva mentén ( Jelengrad ). Az utolsó nagyobb faeladásról 1895-ben született megállapodás; a fák kivágása a következő évben kezdődött és 1910-ig tartott.

Az első világháború 1914-es évétől az események felgyorsulnak. Gustav gróf vadászkastélyát először kirabolják, majd lerombolják. Az értékpapírokba fektetett pénz elveszett. Rudolf és Gustav grófok 1919-ben családtagjaikkal kedvelt karintiai Rothenthurmukba utaznak, ahonnan Gustav már nem tér vissza. A második világháború borzalmai között a valamikori valpovói uradalom és nagybirtok végérvényesen megszűnik. A következő Normann-generáció sorsának tragikus alakulásával – akárcsak a megközelíthetőleg ezer német nemzetiségű lakos munkatáborba való hurcolásával – sem tudta a kommunista hatalom a von Prandau és a Normann-Ehrenfels földbirtokos családok 223 éves jelenlétét Valpovóban és a környező területeken semmissé tenni: hagyatékuk ma a horvát nép egyik legfontosabb történelmi és kulturális öröksége.

Az említett ideológia erős nyomása alatt lévő Valpovo a háború utáni első években stagnált, de ez után viszonylag gyors gazdasági és kulturális fejlődésnek indult, s ezzel párhuzamosan nyolcezres lélekszámú városkává nőtte ki magát. A független Horvát Köztársaság 1991. június 25-i kikiáltása után a szerb hadsereg azonnal Horvátországra támad. Valpovo és környéke a szerb tüzérség kíméletlen támadásainak van kitéve, s ezáltal egész Horvátországot komoly veszély fenyegeti. Valpovót és a Szlavónia középső részén a Zágráb felé vezető útig terjedő területet a horvát hadsereg – nagyobbrészt a környék önkénteseiből álló – 107. brigádja védte. A szerb hadsereg ellen vívott harcuk emlékére 2002-ben a baranyai Belićénél Horvátországot Magyarországgal közvetlenül összekötő hidat emeltek a Dráván.

Valpovo környéke bővelkedik természeti szépségekben, itt található a híres, Európában is egyedülálló bizovaci gyógyfürdő. Igazi ékessége az ősrégi kastély, amelyben az élet hat évszázada nem állt meg, s amelyhez – ebből a szempontból – egyetlen hely sem hasonlítható Európában.

A rendkívül gazdag történelmi örökség túl nagy teher Valpovónak, s a város ma nincsen abban a helyzetben, hogy ezt egymaga hordozni tudja. Más megközelítésben: a számtalan horvát, magyar és osztrák nagybirtokos hatalmas kastélya nem kizárólag ahhoz a helyhez tartozik, ahol található, hanem egész Horvátország, egész Európa közös kulturális öröksége.

Valpovo most 

Valpovo a magyar határtól 30 km-re fekszik Eszék irányában. A településről a XIV. századtól vannak írásos emlékek, melyekben Javallius néven szerepel. A lakosság 95%-a római katolikus vallású, a város történelmi emlékei közé tartozik az 1700-ban épült római katolikus templom és egy középkori várrom.

Valpovo 9000 lakosú város. 6 település tartozik hozzá közigazgatásilag. A várost 19 fős képviselő-testület irányítja. Mezőgazdasági tevékenység jellemző a városra, a malom-, mezőgazdasági-feldolgozó, és élelmiszeripari üzem 900 főnek ad munkát. A Valpovoi Bíróság, Rendőrség, Tűzoltóság területi régiós feladatot lát el. Egészségügyi Szakrendelő Központ működik a városban.

Valpovoban mozi, kultúrház található, valamint egy 200 fős folklór-együttes is működik, ének-, zene- és tánctagozattal.

Valpovonak általános iskoláján kívül gimnáziuma és közgazdasági szakiskolája van. Saját sportcsarnokkal és sportegyesülettel rendelkezik. A Sportegyesület körében II. osztályú labdarúgó-, kézilabda- és női röplabdacsapat működik.

Komló-Valpovo kapcsolatának kialakulása 

•A gyökerek prof. Tomislav Ivić, Valpovo akkori polgármestere nevéhez nyúlnak vissza, aki felvette a kapcsolatot Szarka Elemér Komló város volt polgármesterével, Halász Jenő tűzoltóparancsnokkal. A kapcsolat kiépítésében kezdeményező szerepet töltött be Sarkadi László és Polics József, az akkori Komlói Horvát Kisebbségi Önkormányzat tagjai.

•1999. óta tart kapcsolatot Komló városa Valpovóval, amely kiterjed mind a kultúrára, civil szférára, valamint az oktatás területére. Az elmúlt években Valpovo Város Önkormányzatának tagjai már több ízben részt vettek a városunk kulturális rendezvényein. ( Komlói Napok keretében szervezett nemzetiségi esten 50 fős néptánc együttes vendégszerepelt városunkban.)

•Ezt követően Valpovo Város Önkormányzata részéről jelezték, hogy szeretnének hivatalos testvérvárosi kapcsolatot létesíteni Komlóval.

•Miután Komló Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2003. október 30-án jóváhagyta a két település kapcsolatának hivatalossá tételét, az együttműködési megállapodás aláírására elsőként 2004. május 1-jén történt meg Komlón, Páva Zoltán polgármester és Radoslav Jurić valpovoi polgármester aláírásával. ( E napon csatlakozott országunk az Európai Unióhoz is.)

•Az aláírás második fordulójára 2004. június 26-án Valpovoban került sor.

•Azóta tárgyalásokat folytattak a város és a horvát kisebbségi önkormányzat vezetői, valamint a Komlói Nyugdíjas Egyesület elnöksége kapcsolat kiépítésére a Komlói és a Valpovói Nyugdíjas Egyesület között, amely közös tengerparti program szervezésére irányult.

•Cserelátogatás történt a komlói Ifjúság Úti Általános Iskola és a Valpovoi Általános Iskola diákjai között.

•2004. szeptember 24-én Komlón ünnepélyes keretek között, a Valpovoi Nyugdíjas Egyesület és a Komlói Nyugdjías Egyesület hivatalosan is együttműködési megállapodást írtak alá.

•2005. szeptember 3-án a Komló-Valpovo Baráti Egyesület alakuló ülésén a valpovoi önkéntes és a komlói hivatásos tűzoltóság együttműködési megállapodást írtak alá.

•2005. április 13-17. 2005 perces Nemzetközi Kosárgálát szervezett a Diák-és Ifjúsági Önkormányzatok Kulturális-Érdekvédelmi- és Sport Egyesülete (DÖKE) Komló Város Önkormányzatával közösen, ( Társrendező: a Városi Sportközpont ). A sportrendezvényen Komló testvérvárosaként, belényesi fiatalok is meghívást kaptak. Itt lehetőség nyílt arra, hogy a fiatalok megismerjék egymást, kapcsolatok alakuljanak közöttük, megismerkedhettek egymás szokásaival, hagyományaival. A rendezvény igen nagy sikere volt, hogy a fiatalok nem csak a 2005 percen keresztül tartó sportágban próbálhatták ki egymást, de közösen kiránduláson, jótékonysági esten is részt vehettek, extrém sportot ( streeball, paintball, falmászás) is kipróbálhattak. A testvérvárosok közül a belényesiek mellett még az olaszországi Torrice-ből és a horvátországi Valpovoból érkeztek fiatalok, kiváló fiatal és tehetséges sportolók mérték össze tudásukat.

A két iskola közötti kapcsolat még azelőtt kezdődött, mielőtt a két város vezetése aláírta a Testvérvárosi Szerződést. A kapcsolat kialakítását a Horvát Kisebbségi Önkormányzat szorgalmazta, a horvát partner akaratával egyetértve.
Először 2002 tavaszán tett ismerkedő látogatást a komlói Ifjúság Utcai Általános Iskolában a valpovoi iskola tantestülete. Ezt követte a komlóiak látogatása Valpovoban az un. “Iskolanapon”. Ezt követően már ősszel és tavasszal is találkoztak az iskola tanárai és tanulói, közös programjaikban sportversenyek, kulturális bemutatók szerepeltek.

2004 tavaszán Valpovo város polgármestere …Radoslav Juric és Ivan Milicevic… az iskola igazgatója felajánlott egy tengerparti üdülési lehetőséget a város 40 fős üdülőjében, Veli Losinjban, szeptember hónapban egy hétre. A tervek szerint az Ifjúság Utcai Általános Iskola utazó csoportjának csak az utazás költségeit kellett biztosítani, minden egyéb költséget a horvát fél állt.

A felkínált lehetőséget az iskola tantestülete a szülők bevonásával megvitatta, a tervezésbe bevonta a komlói Horvát Kisebbségi Önkormányzatot is. Az ajánlatot elfogadták. Az egy hetes programot csak az “erdei (tengeri) iskola” keretében látták megvalósíthatónak, hiszen pedagógiai programuk tartalmazza ezt az oktatási formát.

Az utazást körültekintő szervezőmunka előzte meg. A szülők írásos engedélyének megszerzése, az erdei-tengeri iskolai tananyag elkészítése, az utazás költségeinek előteremtése, hiszen Veli Losinj csaknem 700 km-re van Komlótól. Az utóbbi előteremtésében a Horvát Kisebbségi Önkormányzat jelentős anyagi szerepet vállalt.

A valpovoi iskola felajánlott a 40 férőhelyből 30-at, így 25 tanuló, és öt felnőtt utazhatott egy hétre az adriai tenger partjára.

VELI LOSINJ (2004. szeptember 30.-október 7.)

Szeptember 30-án este indult útnak a lelkes csapat Horvátország felé. A hasznos és kellemes időtöltés érdekében sokféle iskolai eszközt csomagoltak el a pedagógusok. A gyermekek személyi poggyásza iskolai felszerelést is tartalmazott.

A napok gyorsan teltek. A délelőttöket általában énekléssel kezdték, tanulással folytatták. Megoldották az otthonról hozott feladatlapokat, sokat gyakoroltak. Az éneklésbe bekapcsolódott a hat valpovoi gyerek is. Tanítottak horvát népdalokat a magyar gyerekeknek, és tanultak magyar népdalt. Naponta fedezték fel a település és a tengerpart legszebb részeit, nevezetességeit. A vendéglátók hosszú távú túrát is szerveztek, ahol közel 300 méter magasból csodálhatták meg a lassan tengerbe ereszkedő Napot, az általa épített aranyhíddal.

Az október eleji, nálunk szokatlan nyári meleg lehetővé tette, hogy naponta belemártózzanak a tengerbe. A helyi sziklás partnál nagyobb élményt nyújtott egy közelben lévő “lakatlan” sziget homokos tengerpartja, ahova rövid hajóút segítségével jutott el a csoport.
Tengeri kikötő életébe tekinthettek be a gyerekek és kísérőik Mali Losinj városában.

A hét közepén Valpovo polgármestere, alpolgármestere és. Iskola igazgatója tettek látogatást az üdülőben, érdeklődve hallgatták két nemzet gyerekeinek közösen előadott, rögtönzött műsorát. Tartalmasan eltöltött hét után fájó szívvel búcsúztak a komlói gyerekek és kísérőik horvát társaiktól és a mediterrán tenger csodáitól.